A gyakorlati életben azonban lényegesen több okirat végzi feladatát a gazdasági és a hivatali életben mint amennyi aláírással és tanukkal, vagy elektronikus aláírással és időbélyegzővel rendelkezik, vagyis az okiratok jelentős része egyáltalán nem rendelkezik a hitelesítés jegyeivel, ennek ellenére remekül megállják a helyüket, akár mint okiratok is.
Amivel kezdtük a cikket az nem más, mint hogy az okirat meghatározása elsősorban attól függ, hogy az abban rejtezkedő tények leírásának, vagy adatoknak bizonyítaniuk kell-e a valóságot. Ha igen, akkor a dokumentum okirat akkor is, ha nincs aláírva (se kézzel, se digitálisan), amire legjobb példa a számla, vagy egyéb számviteli bizonylat, de kaphat ilyen státuszt egy emlékeztető is. Ezekkel az okiratokkal kapcsolatosan mégis megállja a helyét az okirat-hamisítás törvényi tényállása, ha az igazolhatóan bekövetkezik.
Egy számviteli bizonylat esetében a segítség abban rejlik, hogy mind a számviteli, mind pedig az áfa törvény rendelkezik az okirat másod példányának őrzési kötelméről, így midig kell lennie egy fellelhető másik példánynak amivel az incriminált dokumentum összevethető. Ez a törvényi kötelezettség azonban fennáll az elektronikus dokumentumok esetben is, tehát ebben nem lelhető fel a különbség, hiszen az elektronikus okirat másodpéldánya amennyiben a törvények betartásával őriztetik, akkor mindenkor bizonyítja az okirat hamisítást, ha az bekövetkezett. Ennek ellenére az alá nem írt elektronikus okiratot ma a szakma nem tartja okiratnak. Ennek azért ellentmondanak bírói gyakorlatok, amikor személyes tapasztalatokra támaszkodva állíthatjuk, bizonyos tények alátámasztására elektronikus okirat mindennemű aláírás nélkül is elismerhető.
Az egyetlen, ami lényegi eltérést mutat a papíralapú és elektronikus okirat hamisítás területén az csak annyi, hogy az elektronikus okirat-hamisításkor az elkövető személye kisebb biztonsággal deríthető fel.
